A parlamenti Tibet-csoport alapító elnöke, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes két héttel a dalai láma magyaroszági útja előtt Kínába utazik hivatalos látogatásra, hogy ott a magyar gazdaságról beszéljen. Orbán már a választások előtt jelezte, hogy fontos partnernek tekinti Kínát.

KORÁBBAN

Hivatalos látogatásra Kínába utazik Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke – közölte a miniszterelnök sajtóstábja. Semjén az augusztus 28. és szeptember 4. közötti látogatás során Pekingben tárgyalásokat folytat Hui Liang-ju kínai miniszterelnök-helyettessel. A magyar küldöttség részt vesz Csangcsunban a feltörekvő iparágak I. világ-csúcstalálkozóján is, ahol Semjén Zsolt felszólalásában magyar gazdasági kérdésekről beszél majd. A tájékoztatás szerint a konferencia során számos két-, illetve többoldalú megbeszélésre is lehetőség lesz.

Orbán Viktor tavaly ősz óta többször beszélt arról, hogy Magyarország fontos partnerének tekinti Kínát, a párt választási programjában is szerepelt, hogy kormányra kerülésük esetén Kína, Oroszország és India felé nyitnának, és logisztikai központként Magyarország lehetne a 21. századi vasúti selyemút nyugati kapuja. A Kína-barát politika jele lehet az is, hogy Orbán Viktor nem fog találkozni a szeptemberben Magyarországra látogató dalai lámával, Kína ugyanis azt sem nézte jó szemmel, amikor az Egyesült Államok elnöke fogadta a száműzetésben élő buddhista vezetőt.

A dalai láma látogatásával kapcsolatban a különböző pártok képviselőiből a parlamentben megalakult Magyar-Tibeti Baráti Társaság fideszes elnöke, Ékes József is azt mondta az [origo]-nak, hogy Magyarországnak oda kell figyelni a kínai gazdasági növekedésre, és úgy kell politizálnia, hogy a nemzeti érdekei kerüljenek előtérbe. A parlamenti Tibet-csoportnak Semjén Zsolt is alapítója és első elnöke volt.

Kína 1959-ben szállta meg és csatolta területéhez Tibetet, a láma azóta él száműzetésben. Kína mindig érzékenyen reagál az autonómiát követelő láma közszerepléseire, különös tekintettel az államfőkkel való találkozóira. A láma évek óta azt hangoztatja: Tibet Kínától való teljes elszakadása a jelenlegi helyzetben elképzelhetetlen, ezért abban kell dűlőre jutni Kínával, hogy a tartomány minél szélesebb körű autonómiát kapjon és minél jobban meg tudja őrizni kulturális hagyományait. A Kína és a dalai láma között folyó tárgyalások 2008-ban megszakadtak.

Advertisements